O nás - Rólunk
Kultúra mindenhol – operett mindenkihez
Társulatunk megalakulásának célja nem más, mint a magas színvonalú kultúra ápolása, megőrzése és az operett műfajának újrafelfedezése. Hisszük, hogy a zene, a színház és a látvány nem kiváltság, hanem közös örökség – amelyhez mindenkinek joga van, függetlenül attól, hogy nagyvárosban vagy egy apró faluban él.
Ezért is törekszünk arra, hogy az operett varázsát elvigyük a legkisebb településekre is, ugyanazzal az elhivatottsággal, mint a legnagyobb színpadokra. A kultúrának nem lehetnek határai.
Előadásaink során a legismertebb operettek keresztmetszetét, rövidített, ám teljes értékű változatát visszük színpadra. Ezek a produkciók nem csupán zenei élményt nyújtanak, hanem látványban, hangulatban és minőségben is méltóak az eredeti művekhez – mindezt úgy, hogy a megrendelő számára elérhető és megfizethető marad.
Csak professzionális művészekkel dolgozunk – szólistáink, színészeink és technikai csapatunk mind nagy színpadi tapasztalattal rendelkeznek. A díszletek, jelmezek és kellékek gondos tervezésének köszönhetően előadásaink nemcsak hallgatni, hanem nézni is élmény. 🎼 Produkcióink megrendelhetők zenei alapokkal vagy élő szimfonikus kísérettel, igény szerint. A társulat munkáját profi hangtechnikus is kíséri, akinek tiszteletdíja a produkciós költség részét képezi.
Kultúra pre všetkých – opereta pre každého
Cieľom nášho umeleckého zoskupenia je uchovávať, rozvíjať a sprístupňovať kultúrne dedičstvo, najmä prostredníctvom operety – žánru, ktorý si zaslúži nové publikum a nový život. Veríme, že hudba, divadlo a vizuálny zážitok nemajú byť výsadou, ale spoločným dobrom – dostupným pre každého, bez ohľadu na to, či žije v meste alebo v malej obci.
Preto sa usilujeme priniesť čaro operety aj do najmenších dedín, s rovnakým nasadením a profesionalitou, ako na veľké javiská. Kultúra nemá mať hranice.
Naše predstavenia ponúkajú výber z najznámejších operiet v skrátenej, no plnohodnotnej podobe. Tieto produkcie sú umelecky hodnotné, vizuálne pôsobivé a zároveň finančne dostupné – bez toho, aby sa znižovala ich kvalita či atmosféra.
Spolupracujeme výlučne s profesionálnymi umelcami – naši sólisti, herci a technický tím majú bohaté javiskové skúsenosti. Dôraz kladieme aj na scénografiu, kostýmy a rekvizity, pretože naším cieľom je, aby divákov očarila nielen hudba, ale aj vizuálny svet inscenácie. Predstavenia je možné objednať s hudobnými podkladmi alebo so živým sprievodom symfonického orchestra. Súčasťou tímu je aj profesionálny zvukový technik, ktorého honorár je zahrnutý v cene produkcie.

Umelci - Művészek
Wurczer Péter
Hajtman Lívia
Janszó Orsolya
Klemen Terézia
Nagy Noémi
Nagy Tibor
Pfeiferlik Tamás
Sukola Tamás